Kérdése van? Hívjon minket! +36202682509

Blog

A Pik-Pak, amiből pikk-pakk ebéd lesz

Thuróczy Piroska
Thuróczy Piroska
2022.02.21 19:24
A Pik-Pak, amiből pikk-pakk ebéd lesz

A Ne pazarolj! megálmodói és tulajdonosai maguk is édesanyák, pontosan tudják, hogy az ebédfőzésre nincs elkülönített idő egy anya életében. A gyerekek pelenkázása, öltöztetése, oviba-suliba cipelése, jó levegőn megfuttatása, vigasztalása, altatása, fejlesztése és szórakoztatása közé kell valahogy észrevétlenül becsempészni a meleg étel kitalálásának/beszerzésének/elkészítésének ördögi hármasát. Innen jött az ötlet; milyen jó lenne a három feladatból legalább kettőt levenni az anyák válláról. Így született a Pik-Pak.

A Pik-Pak egy konkrét ételhez összeállított csomag recepttel és az összes előre kimért alapanyaggal. Három gyermekemmel felszerelkezve kipróbáltam; működik.

Az anyának olyan a főzés, mint az orvosnak az EESZT. Vagy a tanárnak a KRÉTA. Vagy a tudósnak a cikkírás. Vagy a festőnek az ecsetmosás. Vagy a vizesnek a csempe…

Nem, nem is találom a megfelelő hasonlatot. Az anyának a főzés az alapfeladatokon túli plusz rémség. A mindennapi kihívás és egyben kudarc is sokszor.

Mikor gömbölyödő pocakkal vártam az első gyermekemet komoly elképzeléseim voltak arról, milyen egészségesen fogom etetni. Sokféle menü lesz szezonális és persze lehetőleg bio alapanyagokból. Szemem előtt láttam a képet, amint ropogósra vasalt kötényemben a mosolygó, pirospozsgás gyermekem elé teszem mindennap a gőzölgő ételt, aki aztán boldogan és hálás szemmel bekanalazza az egészet.

Ez most majdnem így van. Csak a vasalt kötény hiányzik, a mosolygó mindent megevő gyermek, a bio alapanyag, na meg persze maga az ebéd is sokszor.

 

Arra jutottam, elfogadom én a Ne pazarolj! felém kinyújtott segítő kezét. Egy szép péntek délutánon két gyermekem társaságában útnak indultam a bolt felé, hogy hazavigyem az előre összekészített két Pik-Pak csomagomat, egy zöldséges grízgaluska leves és egy csokis-céklás brownie jövőbeli reményében. (A Pik-Pak házhozszállítással is kérhető, de én a gyermekeim fárasztása érdekében a villamos-séta kombinációt választottam…)

 

A boltban meg is kaptuk az előre összekészített csinos kis papírcsomagokat. A két kislányomat eléggé megbabonázta a boltban fellelhető rengeteg üveg, csapocska, kislapát és csipesz, úgyhogy igyekeztem gyorsan begyömöszölni a kis papírcsomagokat, zöldségeket a babakocsi aljába, fizettem és kitereltem túlságosan érdeklődő lányaimat az utcára.

Már a villamosról is leszálltunk és baktattunk hazafelé, mikor bekúszott a gondolataim közé, hogy a grizgaluska leveshez és a brownie-hoz bizonyára kell tojás. De az hol van? A kis papírzacskóban, amit olyan lelkesen begyömöszöltem az éppen macskakövön döcögő babakocsi aljába?

Az a jó az anyuka létben, hogy az ember tökéjre fejleszti az elengedés tudományát. Nem engedtem, hogy kedvemet szegje a kép, amint a babakocsi alsó kosarának teljes tartalmát próbálom a csurgó tojástól megtisztítani…

Hazaérve (miután kihámoztam mindkét lánykámat a téli ruházatból), félve néztem a babakocsi aljába; boldogan konstatáltam, hogy sehol semmi tojáslé! Se sárgája, se fehérje! Kíváncsian kukucskáltam hát a két papírzacskó belsejébe; mégis mit rejtenek? Guszta kis feliratozott, leragasztott papírtasakokat találtam, és a tojásokat gondosan kivágott, alaposan körberagasztott apró tojástartóban. Úgy éreztem (ezen a napon először), hogy valaki rólam is gondoskodik.

 

Másnap, mikor eljött az ebéd készre rántásának ideje, szépen bevonultam a konyhába, kiraktam két répát a pultra. Akkor ordítani kezdett a kisebbik lányom. Megoldottam. Előkerült a karalábé, ekkor felharsant a segélyhívás a toalett irányából, nagyobbik leánykám szájából. Ezt is megoldottam. Végre kiraktam négy krumplit; mikor újabb üvöltés harsant; egyszerre három torokból. Ezt nem tudtam megoldani; illetve csak úgy, hogy magam mellé csoportosítottam izgága gyermekeimet a konyhába. (Úgy tűnt ezen a délelőttön nem tudnak a mediálásom nélkül együtt játszani.) 

Szuper, legalább vannak kuktáim. Pikk-pakk készen leszünk.

 

Azzal csábítottam ki őket, hogy sütünk együtt sütit. Villámgyorsan járt a szemem a recepten, a célkás brownie-hoz elő kell főzni a céklát. A fenébe; ez jó sok idő lesz. Sebaj, gyorsan felraktam a céklát.

A mikor csináljuk már a sütit jellegű, cseppet sem türelmes követelést némi zöldséghámozással próbáltam áthidalni. Ez működött; gyermekeim lelkesen vetették bele magukat a répák, krumplik meztelenre vetkőztetésébe. (A nagyobbaknak meglepően jól ment.) Egész jók voltunk, megúsztuk felhámsérülés nélkül a hámozás-kockára vágás kritikus szakaszát.

Közben forrt a víz, de a cékla még kő kemény.

 

Mikor csináljuk már a sütit?

Gyorsan a lábasba dobáltam a zöldségeket. Sót és “egészséges vegetát”, vagyis apróra darált szárított zöldségeket kaptunk a csomaghoz kis papírtasakban; így a fűszerezésen sem kellett gondolkodni, csak belezúdítottam az egészet. 

Közben arra gondoltam, hogy ez utazáskor is nagyon praktikus lenne (például egy hétvégi nyaralólátogatásnál), mert ott tutira kiderül valami alapanyaghiány főzés közben (pl. só, olaj). Ráadásul igazán rémes plusz feladat még otthon a pakolás közben a menüt is kitalálni…

 

Mikor csináljuk már a sütit?

A cékla még mindig kemény.

Sebaj, a grízgaluska bekeverésével még le tudtam foglalni őket; a kapott grízt összekevertük a tojással. Azt hitték ez már a süti…

 

Mikor csináljuk már tényleg a sütit?

Nincs tovább menekvés, ennyi ideje volt a célkának puhulni…

Megolvasztottuk a csokit; ennek során gyermekeim lelkesedése az egekbe szökött. A csoki pedig mindenhova. Daráltuk a diót, hámoztuk és aprítottuk a céklát. Lányaim puszta kézzel nekiestek a puha bordó zöldséghúsnak; jelentős részét megették még mielőtt sütemény lehetett volna belőle.

Érzékeltem, hogy a takarítási feladatok kezdenek túlságosan felgyűlni, úgyhogy rövidre zártam a folyamatot; mindent összekevertünk; már ment is be a sütőbe.

Hohó, és még nem vagyunk készen! Most jött a galuskaszaggatás a levesbe; ez már kispályás feladat volt az előzőekhez képest.

 

Diadalmas érzés; készen vagyunk! Ekkor néztem először rendesen végig a gyermekeimen; úgy néztek ki, mintha egy horrorfilmből szabadultak volna. Ruhájukon, arcukon, kezükön végigfolyt a bordó céklalé, melyet itt-ott sötétbarna olvadt csoki foltok öveznek.

Próbáltam elérni, hogy ami a konyhában történt, az maradjon is ott; a ruhákat ott helyben levettem mindenkiről, bevonultunk a fürdőszobába; hogy a vacsorához alul-felül, kívül-belül tisztán érkezzünk.

Mire a toalettünket rendbe hoztuk, minden el is készült, ülhettünk az asztalhoz. Nagyon jól sikerültek az étkek. A levest bekanalazták (a grízgaluska különösen ízlett), a brownie-t kezdetben óvatosan, aztán bátrabban elmajszolták. Csak a kisfiam tartotta magát távol egy ilyen kétes süteménytől; megneszelve, hogy talán így szeretnék sunyi módon több zöldséget csempészni az étrendjébe.

 

Éljen a Pik-Pak! Várjuk a továbbfejlesztést; mondjuk járhatna hozzá egy főző-robot; céklalevet eltüntető folttisztító, nyugi játék a gyerekeknek hogy ne akarjanak kuktáskodni, meditatív zene a főző anyának, vagy plusz idő kapszulába zárva. Mi anyák minden ilyesmire nyitottak vagyunk!