Csomagolásmentes levél

Akkor mondtam neked valami a vicces és bántó határán billegő megjegyzést. Nem tudom már pontosan mi volt, de sok mindent belesűrítettem, azt hiszem. Hogy milyen naiv vagy, hogy te mindig lelkesedtél az ilyen újvonalas izék iránt, nehogy azt hidd, hogy hatással lehetsz te bármire is a kis dobozaiddal, pláne nem a Föld állapotára. Hogy ez egyáltalán nem logikus, csak úri passzió, divat, múló ábránd, zöldszagú fölösleges cukiság.

(Egész elképesztő, hogy egy kellemetlen mondatba mennyi mindent bele lehet sűríteni.)

Te csak villantottál rám egy kedves mosolyt, mint aki meg sem hallotta a megjegyzésem, bekotortál a zörgő vászonszatyrodba és kihúztál egy üveg kávébabot. A kezembe nyomtad, rám kacsintottál, mondtad, hogy “Tudom, te igazi gurmé vagy!”, finoman jelezted, hogy már hallod a villamosod csikorgását, és el is szeleltél.

Mit tehettem volna, hazavittem az üveget, felraktam a polcra. Persze előtte azért beleszagoltam. A pörkölt kávébab fennséges illata rögtön elöntött azzal az érzéssel, amit egyszerűen csak a kávé tud. Minden reggel daráltam, főztem és ittam a kávét. Mikor elfogyott, rám tört a szomorúság. Pedig hidd el, a konyhámban külön polc van a különlegesnél különlegesebb kávébabok számára. Persze mindegyik zacskóban van. Na, nehogy azt hidd, hogy én is mindjárt zacskót megvető szentimentális lettem, csak valahogy nem töltött el AZ az érzés, amit a te kávéd kapcsán éreztem.

Aztán szép lassan rájöttem két dologra. Az egyik, hogy simán átönthetem a zacskóból a kávét az üres üvegbe. (Szomorúan tapasztaltam, hogy mindjárt sokkal jobb. Mégis kezdek szentimentális lenni, vagy mi??)

A másik, hogy azért volt olyan irtó jó az a kávé, mert mindig eszembe jutottál róla. A reggeli kávézások közben rajtad töprengtem, és rájöttem, hogy azért olyan jó veled találkozni, mert te olyan, hogy is mondjam, csomagolásmentes vagy. Na, ezt most nem tudom hogy magyarázzam meg. Mindenesetre bóknak szánom. Szóval olyan csomagolásmentes a viselkedésed. Valahogy nem bonyolítod túl a dolgokat, természetes mosoly van az arcodon, ha találkozunk. Elégedettnek látszol. Egyszerűen jó veled találkozni, csak pár percre is.

Na, szóval a kávézás közben egyre gondolkodtam. Azon, hogy mennyi minden sokkal jobb lenne csomagolásmentesen. Például a szomszéd izmos srác. Vagy mondjuk milyen jó lenne csomagolásmentes elmondani a szomszédnak, hogy utálom a TV-je hangját.

Az se lenne rossz, ha csomagolásmentes hangulat uralkodna a munkahelyemen, nem a szokásos feszengésben élnénk minden nap.

Milyen jó lenne, ha lennének csomagolásmentes gondolataink, nem kéne mindig lehámozni róluk az elvárások, rossz beidegződések, betokosodások tömkelegét.

Bárcsak lenne egy csomagolásmentesebb élet kevesebb villogó, fénylő, okos hatással?

Ilyen bolt kellene! Ahol csomagolásmentes mosolyt, beszélgetést, vagy esetleg gondolatot lehetne kapni. A te boltod tud ilyet?

Tudom, kicsit túlbonyolítottam. Igazából csak azt akartam kérdezni, hogy eljönnél-e velem abba a boltba? Tudod, én egy kicsit félek az ilyen új helyektől. Biztos ügyetlenül csinálnék valamit (zacskóba tölteném a tejet, mellé szórnám a lisztet, vagy ilyesmi). Utánanéztem, állítólag kávézó is van a boltban, ha gondolod?

Ha eljönnél, én venném a bátorságot, és vinném a kis kávébabos üvegemet is!