Betlehemi látogatók

Ott állnak mosolyogva a pásztorok. Milyen jó lenne pásztornak lenni! Ők nyugalomban legeltették az állataikat a mezőn. Nekik megjelentek és énekeltek az angyalok. Ők fogták magukat, útra keltek és köszöntötték a kis Jézust. Irigylem az egyszerűségüket. Fogalmuk sem volt mi zajlik körülöttük, nem izgultak, nem terveztek, nem stresszeltek. Mégis igazi örömet éreztek, igazi ünnepük volt.

Nekem hogy lesz így igazi ünnepem? Ilyen fáradtan, stresszesen, elmondhatatlan rossz érzésekkel tele?

Ott jönnek a napkeleti bölcsek! Akik hatalmas tudás birtokában voltak és a tudásuk nyomán éledt kíváncsiságuknak eleget tettek; mindent hátrahagytak, útra keltek és hosszú vándorlás után megtalálták, amit kerestek.

Én mikor követhetem a saját kíváncsiságomat? Mikor hagyhatok hátra mindent, és indulhatok az igazi karácsonyi kincs felé? Mikor szánhatom erre az útra az energiámat, időmet, figyelmemet?

Ott repülnek az angyalok, énekelnek a betlehemi égen! Milyen gyönyörűek! Ragyognak és felszabadultan zengnek együtt, kórusban. Összekapcsolódtak az éneklésben.

Hú, de szeretnék én is ragyogni, énekelni, zengeni! Átélni a karácsonyi örömet! Összekapcsolódni az ünnepben az szeretteimmel!

Elszakadok a betlehemi képtől, indulnak a lábaim, mennem kell haza. Otthon vár még rám a gyerekek esti lefektetése körüli harc, egy nagy adag mosogatni való, teregetni való, néhány megíratlan e-mail, a terítő vasalás,  az éjszakai ajándékcsomagolás… 

Este a gyerekek, mintha csak tudnának valamit, leszedik a betlehemi mesekönyvet a polcról, hozzák, beülnek az ölembe. Anya, olvass!

Nincs már rá idő, késő van, holnap iskola, nekem pedig tengernyi a dolgom…

Anya, olvass!

Elkezdem olvasni a mesekönyvet. A betlehemi történet nagyon egyszerű gyereknyelven. Semmi bonyodalom, semmi nehézkes fogalmazás, belemagyarázás. Míg olvasom, elkezd folyni a könny a szememből. Igyekeznem kell, hogy a hangom ne csukoljon meg. 

Olyan jó ez az egyszerűség! Tényleg, ilyen egyszerű az egész történet; egy gyermek született egy istállóban. Értünk.

Ebben a pillanatban érzem, hogy olyan egyszerű vagyok most mint a pásztorok. A gyerekeknek írott könyv egyszerűsége pont nekem való. 

Várom a sötétben, hogy a gyerekek szuszogása végre egyenletessé váljon, és elhagyhassam a gyerekszoba sötétjét. Ez a pár perc pont elég arra, hogy kicsit gondolkozzak. Arra gondolok, megpróbálom megőrizni ezt a pásztori egyszerűséget, mikor kimegyek a szobából. Fogalmam sincs hogyan kellene csinálni. Talán elengedem a tengernyi elvárást. Talán nem csomagolok be minden ajándékot. Talán valami egyszerű vacsora lesz Karácsony este. Talán nem vasalom ki a terítőt. Talán iszom egy teát és elolvasom a férjemnek is a betlehemi mesekönyvet. Talán beszélgetünk is.

Biztos nem fog rögtön sikerülni az egyszerűség, de megpróbálom. Sőt a végén még olyan tudatos leszek, mint a bölcsek. Az ünnep felé haladok, nem az őrület felé. 

Milyen jó most ez a sötét! Ez a jó, körbeölelő egyszerű decemberi sötét. Ebben fognak szépen látszani a karácsonyi gyertyák, és az angyali ragyogás, ami rajtunk lesz Karácsony estére!